Június 7-én délelőtt bazár volt a közeli nagy áruház melletti szabad területen. Nagy reményekkel érkeztünk, hiszen úgy hirdették meg, hogy külföldieknek szervezik. Ehhez képest rajtunk kívül egy indiai házaspárt láttunk. Általában sokféle használt ruhanemű volt, de a legtöbb kis méretű, nem is a mi stílusunk. Fillérekért adtak konyhai csetreseket, vettünk is néhányat. Nem volt nagy tömeg, de a legtöbben a konyhai dolgoknál tülekedtek. Mi szinte oda sem fértünk, annyira tolakodtak a japánok. Eléggé rossz tapasztalatot szereztünk a japán vásárlási kultúráról.
Ez a hónap az esős évszak része itt a mi vidékünkön. Ez azt jelenti, hogy általában felhős az idő, de eső csak mondjuk 3 naponta van. Jó idő viszont soha sincs, ezért nem is történt velünk sok minden leszámítva a penész elleni küzdelmet. A nagy páratartalom miatt ugyanis minden penészedik, a ruhák, cipők a szekrényben, a tatami a futon alatt, a fal. Tudtunk róla, hogy védekezni kell ellene, be is raktunk mindenhová nedvszívó kristályokat, de nem voltak elég hatékonyak. Legjobban még a légkondicionáló segít, csak az drága.
Az egyetemen barbaque partit szerveztek egyik nap (szerencsére nem esett). A kertben felállítottak egy grillsütőt. A bele való szenet először gázrezsón felforrósították, úgy rakták be a sütőbe. Mindenféle zöldséget, húst és tésztákat sütöttünk, nagyon finomak voltak. Az ilyen partikra mindig beszednek előre pénzt. Az összeg nagy része sörre megy el, amit a japánok elég nagy mennyiségben fogyasztanak ilyenkor, bár nem nagyon bírják. (3 dl sör 140-230 yen.) Én viszont vezetek, így nem ihatok. Ez azért eléggé szokott bosszantani.
Június végén ismét elmentünk Tokyóba 1 hétre. Első nap egy Harajuku (Haradzsuku) nevű városrészbe mentünk el, ez amolyan művésznegyed, természetesen sok bolttal érdekes, szűk utcákkal. Legnagyobb meglepetésünkre találtunk egy népművészeti boltot, ahol magyar, bolgár és norvég terítők ruhákat, vázákat, szobrokat árultak. Vettünk 4 apró hímzett tűpárnát, hogy ne jöjjünk zavarba, ha magyaros ajándékot kell valakinek adnunk.
Másnap vonattal Yokohamába mentünk. Ez a tengerparti város 20 km-re van Tokyótól délre. A tengerparton óriási modern épületek sorakoznak. Szép időben fel lehet menni a legmagasabb épület tetejére (69 emeletes), de a nagy pára miatt erről lemaradtunk. Végigmentünk viszont a több épületet átszelő impozáns hallon pálmák, szökőkutak, szuper elegáns üzletek között és főleg légkondicionálás alatt. Láttunk olyan mozgólépcsőt is, amelyik kanyarban megy. A hőség borzasztó volt. Danikát beárnyékoltuk a babakocsiban és elindultunk a kínai negyedbe, ami az egyetlen Japánban. A néhány utcányi negyedet éttermek és üzletet alkotják. Itt ebédeltünk, majd elmentünk a kikötőbe, ahol sok érdekes nem volt. Viszont innen elég jól lehetett látni az öböl felett átívelő nagyon nagy függőhidat (Rainbow bridge). Találtunk egy boltot is, ahol igazi csemegeuborkát vettünk. Kívülről megnéztük a külföldiek temetőjét is, bemenni sajnos nem lehetett. Egy elég meredek domboldalon van, olyan mint az európai temetők. 100-200 éves sírok vannak benne, mindenféle nemzetiségűek.
Következő nap Chibába mentünk autóval, ami kb. 40 km Tokyótól délre egy nagy félszigeten. Elég sokára értünk oda, mert alig tudtunk kikeveredni Tokyoból. Chibában egy érdekes gyerekparkot néztünk meg, ahol sokféle mászóka, csúszda volt, lehetett állatokat nézni és kisvasútra ülni. Később elmentünk a tengerpartra sétálni majd a belvárost is megnéztük. A városban van függővasút is. Keresztülszeli a várost, kanyarog a hatalmas irodaházak között.
Július 3-án melegrekordot mértek Japánszerte. Tokyóban ketten meg is haltak (24 és 38 évesen). Mi elmentünk az Ueno parkban lévő National Science Museumba, ahol néhány órát töltöttünk. Danika is érdeklődve nézegette az őslényeket, a japánban őshonos állatokat bemutató kiállítást. Sok helyen gombnyomásra indult el egy-egy rövidfilm, vagy jelenséget bemutató kísérlet. Danika nem mulasztott el megnyomni egyetlen gombot sem. A múzeum második épületében érdekes fizikai jelenségeket modelleztek népszerű, kipróbálható formában. Mindent végigpróbálgattunk, jópofa volt. A harmadik épület a repülés történetét mutattak be sok modellen, kisfilmen keresztül. Nekem legjobban a periódusos rendszert bemutató hatalmas falitábla tetszett. Egy kis ablak tartozott minden elemhez, mögötte minta az elemből. Minden elemhez gomb tartozott, megnyomásával kisfilm mutatta be az elemet.
Június 4-én Kamakurába autóztunk (50 km), ahol sok szentély és mindenekelőtt a Nagy Buddha található (Daibutsu). Jónéhány szentélyt megnéztünk (általában belépő ellenében). Itt vannak igazán régi szentélyek is, igaz azokat Kyotóból hozták ide. A shinto szentélyek eléggé egyformák, a vallási előírások nagyon megszabják milyenre kell építeni. A Nagy Buddha egy 20 m magas bronzszobor, a hátán még ablak is van. A hely igazi turistaközpont, láttunk is rengeteg turistát. A tengerpart is sokkal szebb, mint máshol. Vannak éttermek, szórakozóhelyek. Mifelénk nincs ilyen.
Sok japán nő gyerekszülés után már nem megy vissza dolgozni, így ha már kicsit nagyobbak a gyerekek, akkor otthon unatkozik. Ezt elkerülendő szerveznek maguknak mindenféle tanfolyamokat. A szomszédasszony megkérte Beát, hogy az óvodájukban tartson hímzőtanfolyamot az anyukáknak. Nagyon jól sikerült, ügyesek voltak, mind megtanulták a 3 öltésfajtát, amit tanított. Vittek haza maguknak fonalat, hogy egyedül be tudják fejezni otthon. Kedvesen megköszönték, kifizették a fonal árát, és még adtak 5000 yent a tanításért, valamint egy fényképtartót, aminek a belsejében egy szentkép van és egy kép az óvodáról (katolikus óvoda).
Egy másik alkalommal Bea főzőtanfolyamot tartott a szomszédasszony egyik barátnőjének lakásában. A magánkórház mellett álló hatalmas családi házban lévő konyhában főzött magyaros gombalevest, paprikás csirkét nokedlivel, uborkasalátát és madártejet a 6 tanítvánnyal.
Minden jól sikerült, csak kicsit sokáig tartott, a gyerekek falták a madártejet. A japán hölgyek elcsodálkoztak néhány műveleten, leginkább a hagyma olajon történő megpirításán ill. a liszt tejfölbe való keverésén.
A japán konyháról: (bővebben
itt)
A japán konyha fő filozófiája, hogy érvényesüljön az alapanyag
eredeti íze, ne rontsuk el holmi fűszerekkel. Ez jó is, ha az
alapanyagnak van valami íze egyáltalában, de sokszor nincs. Néhány
étel csökkenő finomsági sorrendben.
Nekem messze a legjobban a sushi ízlik. Ez egy kis rizsgombóc, rajta egy darab nyers hal, rák kagyló, főtt polip, kaviár, tojásrántotta vagy tengeri sün belsőség. Általában wasabival (japán torma, erősebb, mint a magyar) és nori-val (szárított tengeri alga) ízesítve. A sushikat wasabival ízesített szójamártásba kell mártani és savanyított gyömbért kell enni hozzá. Nagyon finom, a formát lehet variálni, de a lényeg ugyanaz marad.
A nyers halat eszik csak úgy wasabis szójamártásba mártogatva is. Ekkor sashiminak hívják. Legtöbbször ez a előétel nagyobb vacsorákon és szintén nagyon finom. Ezek azonban inkább csak ünnepi ételek.
Hétköznap is előforduló étel a tenpura, ami tulajdonképpen vegyes rántott zöldség, hal és rák. A panír azonban lényegesen különböző az otthonitól, ez tényleg csak frissen jó. Szintén szójamártásba kell mártogatni, ami most halszósszal van keverve, esetleg egy ki reszelt daikonnal (jégcsapretek) és gyömbérrel.
Kétféle asztalnál készíthető igen finom étel is van. Az egyik a sukiyaki, a másik a shabu-shabu. Mindkettőnél asztali kis tűzhelyen húst és zöldségeket készít mindenki magának és azt különféle szószokba mártogatja. A sukiyakit sütni kell, a shabu-shabut levesben főzni.
Nagyon sok fogy a különböző egytálétel levesekből. Ennek rengeteg variációja van. Közös mindegyikben a nagy adag tészta, valamilyen lé, egy kevés zöldség és még kevesebb hús vagy tengeri herkentyű. Van hideg változata is. Tulajdonképpen nem rosszak, de a hangsúly mindenképp a tésztán van, így kicsit unalmas. A tésztákat egyszerűen szószba mártva is eszik.
Szinte mindenhez esznek miso (miszó) levest. Ez szójababpüréből készül és van benne wakame (tengeri alga) vagy tofu. Ez inkább innivaló helyett van. Persze mondanom sem kell, hogy főtt rizst is mindenhez kap az ember.
Vannak kínai ételekhez hasonlító kaják, igen kedvelt a karérájszu (curry rice), a hamburger, a pizza, a rántott hús, a vagdalt hús és a steak is.
Eddig egyetlen olyan étellel találkoztam, amit nem szívesen ennék még egyszer. Ez a nattó, ami erjesztett szójabab (olyan mintha hagynánk megromlani). Leginkább a nyers élesztőhöz hasonlít az íze. Nagyon nem ízlett.