Követelmények, zárthelyik, vizsgák

Az aláírásért az évközi zárhelyit legalább elégségesre meg kell írni. Ez egy 60 pontos zárthelyi lesz, stílusában hasonló, mint a tavalyiak, de nem feltétlenük 6 darab 10 pontos feladat lesz benne (természetesen az egyes feladatok pontszámai rajta lesznek a feladatsoron). A 60 pontból 20 pont kell a ketteshez, 30 pont a hármas szinthez, 40 pont a négyes szinthez és 50 pont az ötös szinthez. A zh pontszáma beleszámít a vizsgajegybe, amennyiben jobb, mint a vizsga pontszáma (erről lásd a vizsgánál írottakat.)

Akinek van régebbről aláírása, annak nem kötelező ZH-t írni, de írhat, ha akar. A régi aláírás egy esetleges rossz zhval sem vész el.

Pótzárthelyi lesz, ezen már csak az aláírást lehet megszerezni, az eredmény semmiképpen nem számít a vizsgajegybe.

Sem a ZH-n, sem a pótzh-n nem lehet használni semmilyen segédeszközt (a zh és a pótzh closed book).

Akinek nem sikerül a pótzh sem, az első három vizsgahét valamelyik vizsgáján (vagy az elővizsgán) próbálkozhat, feltéve, hogy az egyetemi adminisztráció által előírt formai követelményeket (iv vagy különeljárási díj, engedély, stb.) teljesíti. Csak egyetlen alkalommal lehet megpróbálni ilyen módon az aláírás megszerzését, az aláíráshoz a vizsgán legalább kettest kell elérni. Az itt elért pontszám nem számít bele a későbbi vizsgajegybe.

A vizsga: A vizsgaidőszakban három vagy négy vizsgaalkalom lesz. Mindegyik írásbeli, itt sem lehet használni semmilyen segédeszközt. A vizsgán 60 pontot lehet szerezni, ennek egy részét elméleti kérdésekkel, a maradékot feladatokkal. Stílusában hasonló lesz, mint az őszi vizsgák, de itt is előfordulhat, hogy nem 6 darab 10 pontos feladat lesz.

A megajánlott vizsgajegy: 20 ponttól kettes, 30-tól hármas, 40-től négyes és 50-től ötös, illetve ha a vizsgán szerzett pontszám legalább 20 ( a vizsga legalább kettes) és a félévközi zh eredménye jobb, mint a vizsgáé, akkor a két pontszám átlagára kapott osztályzat. Ha a megajánlott jegy egyes, az mindenképp bekerül az indexbe. Ha a megajánlott jegy legalább kettes, lehetőség van egy szóbeli kérdésre felelni a kiosztáskor (ezt mindenki maga dönti el, hogy kéri-e), és ezzel a megajánlott jegyen legfeljebb lehet egyet javítani vagy rontani. Az eredményhirdetésre és a szóbeli feleletekre az írásbelik után néhány nappal, egy időben kerül sor.

csima@cs.bme.hu.